A fiataloknak szóló fantasztikus regények manapság gyilkosságot okoznak. A 'Harry Potter' és a 'Gyűrűk Ura' filmek óriási sikere miatt a stúdiók keresik azt a következő nagy sorozatot, amelyet be lehet szerezni. De az ilyen filmadaptációk között ritka az, amelyik megosztásra érdemes képletes igazságot talál. Legtöbbjük megelégszik azzal, hogy megmutassa képzelete mélységeit, és (talán jogosan) szinte teljesen távol áll a valós élet gondjaitól.

Egy nemrégiben készült adaptáció azonban kiemelkedik. A feltevés ismerősen csenghet. Egy romokban heverő nemzet. A felnőttek rugalmatlanok a fiatalokkal szemben. Halálos küzdelemre kényszerült serdülők. Nem, ez nem a 'cselekmény' Az éhezők viadala ”, de elődjéből és lehetséges inspirációjából a japán kultikus „Battle Royale” című film, amelyet rendezett Kinji Fukasaku , Koushun Takami regénye alapján.

A disztópikus idővonalon játszódó film Japán összeomlását és hatalmas munkanélküliségét meséli el. Kormánya törvényt fogadott el, hogy uralkodjon a nyugtalan diáknépben. A Draconian a legenyhébb módja ennek leírására, mivel a tinédzser diákok elszigetelődnek, és akaratuk ellenére arra kényszerítik egymást, hogy addig öljék meg egymást, amíg egy ember nem marad talpon. Mindezt egy Kitano nevű iskolai tanár utasítására, akit nem meglepő módon az ikonikus alakít Takeshi Kitano , aki egyszerre testesíti meg a tekintélyt veszélyes éllel.

Shuya Nanahara és Noriko Nakagawa (Tatsuya Fujiwara és Aki Maeda alakítja) a film fókuszpontjává válnak, akik egyre közelebb kerülnek a túlélésre. Romantikus párként mutatják be őket, de a film nem használja ki a romantikát. Ehelyett bölcsen használja a párosításukat, felkeltve érdeklődésünket, hogy fokozatosan haladjunk a történet témái és feszültségei között.

Ugyanezt az átgondolt jellemzést bújtatják minden tanulóra. Bár középiskolás személyiségük és hűségük megjelenik, inkább archetipikusak, mint sztereotipikusak. Van a szépség, a pária, az édes lány, a rossz lány, a számítógépes geek, a magányos és a hős, de nem ezek a címkék határozzák meg őket kizárólagosan. A film képes valódi egyéniséggé formálni őket aggodalmaikon és kapcsolataikon keresztül, a korlátozott képernyőidő ellenére.

A film az erőszakosságáról híres, bemutatása után széles körben ismertté vált Ázsiában. Az Egyesült Államokban azonban nem vetítették, az előző évi Columbine-i lövöldözés fényében. De különös előfeltételei és vérontása ellenére szándékai messze túlmutatnak az olcsó izgalmakon. Lehet, hogy a cselekmény kitalált, de a dráma valóságos.

Meglátjuk a diákklikkek dinamikáját; hogyan befolyásolják a zúzódások és az árulások a túlélési esélyeiket. Látjuk, hogy a fiatalkorúak mércéjével racionalizálják egymás értékét. Látunk paranoiát, bosszúállóságot, együttérzést és az elfogadás utáni vágyat. A halállal szemben a történet a kamaszkor és az emberiség felnagyított tükörképévé válik.

Még mélyebb szinten a film jobban érinti a japán nemzedéki konfliktust, mint bármelyik közelmúltbeli emlék. Egy olyan társadalomban, ahol a hagyományokat és a múltat ​​a legnagyobb becsben tartják, Japán fiataljai a bot rövidebb végét kapják. Ez még ma is igaz, mivel a fiatal munkavállalókat az idősebb generáció érdekeinek rovására hagyják ki, és a kormányzattal szembeni bizalmatlanság még katasztrófa idején is magas. Kinji Fukasaku, a háború utáni japán képmutatás elleni filmjeiről ismert rendező ismét egy sivár vásznat használ fel, hogy rácáfoljon erre a kulturális felelősségre.

De a film nem egyszerűen gazemberként ábrázolja a felnőtteket. Befolyásként és inspirációként is bemutatják őket. A történetben végigszórva vannak a diákok, akik idősebbeik tanításaira támaszkodnak a túlélés érdekében. Ez az a link, amelyet érdemes megjegyezni kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Figyelemre méltó, hogy egy film, amely ilyen potenciált rejt magában a meggondolatlan, nyűgös izgalmakban, képes elmondani valamit az emberi állapotról. A 'Battle Royale' egy nagyon ritka vadállat. Erőszakos mese, amely egy fiatal közönségnek szól, de igaz érzésekkel, intelligenciával és tisztelettel.